A mondataink mélyen bevésődnek a gyermekek szívébe és fejébe. Nagyon figyelnek ránk, felnőttekre: mit látnak tőlünk szülőként. Mi motivál bennünket? Szeretjük-e azt, amit csinálunk? Elérjük-e azokat a célokat, amelyeket kitűzünk. S nem utolsó sorban arra, milyen visszajelzéseket és milyen fajta motiváló mondatokat hallottak tőlük idáig. Nem mindegy hát, hogy hogyan reagálunk, hogyan motiválunk, mit mondunk, hiszen erősíthetjük és gyengíthetjük is őket.

Mit kezdjünk a flegma, szájaló, vállrángató kiskamasszal? Meg lehet őrülni tőlük néha, hát nem?

Próbáljuk meg tudatosan megközelíteni ezeket a helyzeteket. A gyermekünk semmi mást nem akar, csak önállósulni. Próbálkozásaik kísérletek személyiségük erősítésére. Ha bírjuk idegekkel és rá tudunk hangolódni a világukra, akkor a csodáikat is megláthatjuk. Mit élveznek? Miben tudnak elmerülni? Mi lelkesíti őket. Ez az a kor amikor már elkezdhetik használni a saját céljaik erősítő mondatait.

De mi határozza meg, hogy hogyan viszonyuljunk a céljaikhoz? A viszonyulás azon múlik, hogy eddig mi építettek be a számukra fontos felnőttektől. Azzal azonosulnak, amit eddig megtapasztaltak.

Ebben a korban már tudnak hosszabb távú célokért is tenni. Ekkor már el lehet kezdeni a projekt szemléletet. Ők már képes arra, hogy két hetes etapokban lépésről-lépésre megvalósítsanak feladatokat, gyakoroljanak. Legyen az a projekt kék túra, tánc, vagy egy meditációs kurzus feladatai. Ha látják, hogy kitartó munkával el lehet érni a célunkat, és a külső pozitív motiváció már beépült, akkor saját motivációból már előre tudnak lépni.

 
Azt mondjuk, hogy ez a kor a gyermekkor szíve, mert ha ebben az életkorban ráérezhetünk arra mi lelkesít, akkor ehhez az örömhöz, energiához felnőttként vissza tudunk kapcsolódni, ha elakadunk.