hogyan kezeljük a vizsgadrukkot

Emlékszem, amikor az egyik nagyon okos évfolyamtársammal vizsgára indulván alig jutottunk be az egyetem épületébe, mert szegénynek folyton ment a hasa az idegességtől. Tanultunk ugyan relaxációt, de akkoriban nem vettük elég komolyan, nem gyakoroltunk rendszeresen. Nem úgy, mint mostanság.
Szerencsére a mai fiatalok sokkal tudatosabbak, nyitottabbak ezekre a módszerekre, jobban kezükbe tudják venni a dolgokat, ha akarják.


Tudjátok-e mi okozza a testi reakciónkat, amikor izgulunk vagy félünk valamitől?
Az idegrendszerünk azon része, ami önmagától, nem pedig tudatosan működik, és a testünk működéséért és a túlélésünkért felel. A szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszerünk felel azért, hogy minél gyorsabban tudjunk vészhelyzetben “sebességet váltani”, ha kell elfutni, küzdeni, vagy lapulni. Ha azt érezzük, hogy a vizsgáknak nagy a tétje, akkor pont úgy reagálunk, mintha a dzsungelben éppen kidugná a lombok közül a fejét egy vadállat.


Az izgalmas az, hogy most már a nyugati tudomány is igazolja, hogy légzésfigyeléssel és a meditációval tudunk hatni a testünk automatikus reakcióra. Amikor nagyon idegesek vagyunk és félünk, akkor a szimpatikus idegrendszerünk felkészít arra, hogy fussunk vagy küzdjünk: izzad a tenyerünk, megfeszül mindenünk, kapkodjuk a levegőt, esetleg pánikolunk. Ha ezt észrevesszük, akkor a légzésünk módosításával, testünk ellazításával és a gondolataink megállításával tudunk hatni ezekre a kellemetlen tünetekre: megint kapunk levegőt, megnyugszunk, kioldódik a hasgörcsünk, el tudunk kezdeni konstruktívan gondolkodni és arra figyelni, amire kell.

© 2023 Családi meditáció - Minden jog fenntartva!