Ez a felnőtteknek is nagy kérdés, mind a saját munkájuk, mind pedig a gyermeknevelés területén. A szülők számára mégis leginkább az a kérdés, hogy hogyan segíthetik a gyermekeiket a kudarc kezelésében. Mivel mondtátok, hogy ez sokat segít, összefoglaltuk a legfontosabb szempontokat.
A legfontosabb kérdés: Hogyan tesszük a sikertelenséget a fejlődésünk, tanulásunk részévé nem pedig akadályává? Mit tudunk tenni azért, hogy a gyermekünk felálljon a sikertelenségből és újult erővel vágjon neki a kihívásoknak?
Íme néhány gyakorlati ötlet, amely segíthet ebben:
1. Negatív érzelmek elfogadása
A gyerekeknek joguk van szomorúnak, csalódottnak vagy dühösnek lenni, amikor valami nem sikerül. Fontos, hogy ezekre az érzésekre ne legyintsünk, hanem segítsük őket a feldolgozásban. Egy egyszerű mondat, mint: „Látom, hogy ez most nagyon bánt, és teljesen átérzem, hogy így érzed magad”, máris megnyugtatóbbá teszi a helyzetet.
2. A kudarc normális dolog
Sok gyerek szégyenként éli meg a kudarcot, mert azt hiszi, hogy mindig tökéletesen kell teljesítenie. Segíthet, ha mesélünk nekik saját gyermekkori kudarcaikról vagy híres emberek történeteiről, akik a sikereiket a kudarcaiknak is köszönhetik. Például Michael Jordan is azt mondta, hogy sok ezer elrontott dobás kellett ahhoz, hogy ilyen fantasztikus kosaras legyen belőle.
3. A teljesítmény helyett az erőfeszítés dicsérete
Ne csak az eredményt értékeljük, hanem az odavezető utat is! Ha azt mondjuk: „Tetszik, milyen kitartóan próbálod megoldani a feladatot, mennyi féle megoldást kipróbálsz!”, azzal arra tanítjuk a gyermekünket, hogy az igyekezet legalább olyan fontos, mint maga a siker.
4. Segítsük a helyzet újraértelmezését
A kudarc nem csak fájdalmas, hanem tanulságos is lehet. Tegyük fel a következő kérdéseket: Mi az, ami mégis jól sikerült? Hogyan csinálnád másképp legközelebb? Mit tanultál ebből a helyzetből? Ezáltal a gyerekek megtanulják a kudarcot lehetőségként látni.
5. Rugalmas gondolkodás fejlesztése
A kudarc nem végleges! Fontos, hogy a gyerekek megtanulják: egy mostani sikertelenség nem jelenti azt, hogy soha nem lesznek sikeresek. Egy egyszerű mondat, mint: „Most nem sikerült, de lehet, hogy később menni fog” csodákra képes a gyermek hozzáállásában.
6. Támogató légkör kialakítása
A gyermekünknek tudnia kell, hogy a szeretetünk nem függ az eredményeitől. Egy kedves mondat, mint: „Bármi is történik, én mindig szeretlek, és büszke vagyok rád” megnyugtatja és bátorítja őt.
7. Játékos megküzdési stratégiák
A gyerekek a játék során tanulnak a leghatékonyabban. A mese, bábok, rajzolás, gyurma, kirakós vagy társasjátékok segíthetnek feldolgozni a kudarc élményét és megtanítani, hogy hogyan lehet rugalmasan kezelni a helyzeteket. Érdemes lépésről lépésre fokozni a kihívás nagyságát. Pl. Társasjátéknál az ovis nyerhet, majd ahogy egyre ügyesebb, megtapasztalja, hogy a szülő megelőzi, majd akár azt is, hogy egy ideig anyu vagy apu is nyerésre állhat.
8. Derítsük ki, mi van a kudarc mögött
Nem mindig egyértelmű, hogy mi okozza kudarcot. A háttérben néha túlzott szorongás, túlzott elvárások, kifáradás vagy akár tanulási nehézségek is állhatnak. Ha egy gyermek gyakran elkeseredik az apróbb kudarcok miatt, rendszerint kiborul a kihívást sejlő helyzetekben, mindent túl könnyen felad, érdemes mélyebben megvizsgálni, mi lehet a háttérben. Ilyenkor érdemes szakemberrel is konzultálni.
9. Szülői minták
A gyerekek elsősorban a szüleik viselkedéséből tanulnak. Ha mi magunk nyíltan és rugalmasan kezeljük a saját kudarcainkat, nem titkoljuk el, azzal egy erős üzenetet küldünk a gyerekeknek: A kudarc az élet része, és nem kell tőle félni. Ha magunkon is érezzük a teljesítménykényszert, tegyünk a saját ellazulásunkért és önelfogadásunkért!
10. Egy utolsó jó tanács
Ha a gyermekünkön látjuk, hogy mennyire törekszik a tökéletességre, figyeljük meg, miket is mondunk! Sokszor előfordul, hogy szülőként nem értjük, ez miért van, hiszen nincsenek is komoly elvárásaink, sose szidjuk meg a gyereket, ha négyest hoz. A tapasztalataink mégis azt mutatják, hogy ennek ellenére vannak olyan elejtett mondataink és reakcióink, amelyekkel azt sugalljuk, hogy csak a 100% az elég jó. Ha nem tudunk rájönni, hogy mik is ezek, a gyerekek meg tudják mondani!
11. Hogy jönnek ide az ellazító technikák?
Az ellazulás teret teremt az együttérzésnek és a kreatív problémamegoldásnak. Ha meg tudunk tanulni ellazulni a feszült helyzetekben anélkül, hogy hátat fordítanánk a megoldandó problémának, hatékonyabbak és boldogabbak leszünk!
Hogy jönnek ide az ellazító technikák?
Az ellazulás teret teremt az együttérzésnek és a kreatív problémamegoldásnak. Ha meg tudunk tanulni ellazulni a feszült helyzetekben anélkül, hogy hátat fordítanánk a megoldandó problémának, hatékonyabbak és boldogabbak leszünk!
A hiba és a kudarc nem ellenség, hanem kiváló tanítómesterek. Ha segítünk gyermekeinknek megtanulni kezelni a sikertelenségeket, akkor nemcsak a pillanatnyi nehézségeken tudnak majd átlendülni, hanem egy életre szóló lelki ellenálló képességet is kapnak. Legyünk számukra ebben támogatóak, mert a legnagyobb sikerek sokszor éppen a legnehezebb küzdelmek árán születnek!