Olyan jó dolog pihenni. Reméljük, mindannyian tudtok, legalább egy kicsit. Pihenten, nyugodt állapotban általában konstruktívabbak vagyunk, mint amikor folyamatos stressznek vagyunk kitéve és keveset alszunk. Nehezebb kiborítani minket, talán még a gyerekhisztit vagy a közúti dugót is jobban viseljük. Ez evidensnek hangzik, ugyanakkor a modern pszichológia és agykutatás egyre többet foglalkozik a kérdéssel, hogy mi történik velünk akkor, amikor nyugodt egyensúlyi állapotban vagyunk, és mi, amikor kibillenünk belőle. Az angol szakirodalom “tolerancia ablaknak” nevezi azt a nyugodt egyensúlyi állapotot, amelyben jó érzéssel tudunk pihenni vagy aktívan tevékenykedni, és amelyben kíváncsian, kreatívan és együttérzően állunk hozzá a megoldandó feladatainkhoz, a másik emberhez és a felmerülő problémákhoz.

A tolerancia ablakon belül tudjuk igazán használni az agyunk logikus, gondolkodó, humán részét. Amikor azonban történik valami, ami kilök ebből az állapotból, akkor többek között kiabálunk, veszekszünk, de az is lehet, hogy nem jutunk szóhoz, lefagyunk. Ilyenkor hirtelen, automatikus beidegződések mentén reagálunk, a dolgok inkább történnek velünk. Mindenkit más tud így kiborítani, azaz kilökni az ablakon kívülre, de az biztos, hogy az éppen előttünk vánszorgó autóson kívül a gyerekeink, a szüleink és párjaink a legnagyobb mesterei ennek. A tolerancia ablak – magyarosabban inkább sáv – szélessége mindenkinél változó. Befolyásolja a kipihentség, az aktuális stressz szintje, és az eddigi élettapasztalataink.  Amit azonban már a nyugati tudomány is bizonyítani tud, hogy a tolerancia ablak tágítható! Az agyunk egész életünkben képes tanulni, változni, kiegyensúlyozódni.  

Addig is, akinek van kedve, figyelje meg, hogy hogyan van jelen, hogyan dönt vagy old meg gyereknevelési helyzeteket, amikor kisimultabb. A pozitív példák tudatosítása segít bennünket abban, hogy a tolerancia ablakunk tágabb maradjon feszítettebb körülmények között is.