Az elmúlt években a “mindfulness” igen népszerűvé vált. Sok könyv jelent meg róla, ötvözik pszichoterápiás módszerekkel, tanítják – főleg külföldi – iskolákban. Halljuk innen-onnan, hogy “Légy a pillanatban!” “Figyelj oda a vajaskenyér ízére!” “Érezd a kávé illatát, mielőtt felhörpinted és tovább rohansz!” De mire is jó ez? A pszichoterápiás módszerek nagyon hasonlítanak a buddhista hagyományokból nyugatiasított elme tréning módszereire, hiszen mindkettő célja az önmegfigyelés és az önreflekszió tanítása: hogy kialakuljon az a belső megfigyelőnk, aki képes kívülről, tágabb nézőpontból is ránk látni, és néha azt mondani nekünk, hogy “Ugyan már!”, vagy viccesen elmesélni egy katasztrofális reggeli indulást esetleg vállat rántva túllenni magát egy dühítő momentumon. 

Ahogy mozgunk a világban, reagálunk a külső és a belső impulzusainkra. A testi érzeteink, a gyomrunk összeszorulása, a gombóc a torkunkban különböző jelentéssel telnek meg a számunkra, érzelmekké, gondolatokká válnak. De ugyanígy a gondolataink is meghatározzák az érzéseinket, gondoljunk csak bele milyen jól bele tudjuk lovalni magunkat abba, hogy ügyetlenek és szerencsétlenek vagyunk, vagy abba, hogy milyen idegesítő a többi ember, mennyire igazságtalan a világ. Ettől aztán jól is érezzük magunkat a bőrünkben… Néha olyan gyorsan reagálunk a minket érő impulzusokra, hogy már csak halljuk, ahogy válaszolunk valakinek, vagy észrevesszük, mekkorát csapódott az ajtó. Jó esetben ezeket azért észrevesszük, de néha fogalmunk sincs arról, hogy hogyan jutottunk ide, és mi is az valójában, ami indulatot, irritáltságot vagy akár örömet vált ki belőlünk. A családi élet és a gyermeknevelés kiváló megfigyelési lehetőséget nyújt erre a működésmódra, hiszen nagy felelősséget vállalva időnyomás alatt kell cselekednünk, gyors döntéseket hoznunk, ráadásul minden pillanatban megnyomja valaki az ún “piros gombjainkat”. 

A meditáció segít lelassítani gondolatainkat, lelassítani hirtelen reakcióinkat és elcsendesíteni elménket. Kialakítja azt a belső megfigyelőt, azt az erős figyelmet, melynek segítségével nyugodtak és fókuszáltak tudunk maradni akár még stresszhelyzetekben is. Minél többet meditálunk, annál jobban rátanulunk a gondolataink kikapcsolására. Hányszor érezzük, hogy zsong a fejünk az ezer hangtól, amely folyamatosan szól benne? Hányszor fordul elő, hogy nem tudjuk megcsinálni a feladatainkat, legyen az egy matek házi vagy egy döntés meghozatala, mert a probléma helyett a fejünkben keringő gondolatokkal vagyunk elfoglalva: “De égő lesz, ha nem sikerül.”, “Én ehhez nem vagyok elég okos.”, “Úgyse fog tetszeni senkinek.” stb. A meditáció segít abban, hogy le tudjuk állítani a zsongást és a megoldandó feladatra tudjunk koncentrálni. Néha hiába járunk csodálatos erdőkben, a sok gondolattól észre se vesszük a fákat. A stresszt nagyon sokszor a leállíthatatlan, szorongató, kételkedő, becsmérlő, bőszítő gondolataink okozzák, de legalábbis fokozzák. 

A gondolataink lelassításából, megállításából több előny is származik. Rájövünk, hogy hatalmas fellélegzés fókuszáltnak maradni, mégsem gondolni semmire. Ebben a nyugalmi állapotban szinte magától hozzá tudunk kapcsolódni a belső erőforrásainkhoz, ki tudunk kerülni a szokásos gondolati köreinkből, melynek hatására könnyebb szemléletet váltani, kreatív megoldásokat találni. Gyakran előfordul, hogy meditáció után beugrik a megoldás olyan helyzetekre, amelyekbe már napok óta be voltunk szorulva. A meditációban gyakorolt nyugalmat és a gondolataink irányítását megfelelő tudatossággal át tudjuk vinni a mindennapjainkba. A meditáció célja tehát nem az, hogy elmeneküljünk az élet problémái elől, hanem hogy nyugodtabban, energetizáltabban és kreatívabban álljunk hozzájuk.