Kapcsolódjunk önmagunkhoz és gyermekünkhöz 

Amikor szülővé váltam, és azt mondta volna nekem valaki, hogy a meditáció lesz a titkos fegyverem a gyereknevelésben, valószínűleg jót nevetek. Akkor szerettem táncolni, jógázni, tehát nem álltam messze a meditációtól, node kinek van ideje a mindennapi káoszban még arra is, hogy csendben üljön és “NE GONDOLJON SEMMIRE” ? Pedig most, ahogy visszatekintek, pontosan ez lett az, ami megmentett engem és a gyermekeimet. 

Az első lépések

A meditációra eleinte azért figyeltem fel, mert úgy éreztem, teljesen elveszek a mindennapi teendőkben. Anya vagyok és ez a világ legszebb, de néha a legkimerítőbb szerepe is. Amikor a gyerekek egyszerre kiabáltak, hisztiztek, veszekedtek, csüngtek rajtam, és már a sokadik kérésemre sem tették azt, amit kértem tőlük, akkor eljött az a pillanat, amikor én is a legszívesebben a földre vetettem volna magam egy jó kis hisztire.

Amikor először ültem le szülői minőségemben meditálni, hát nem volt különösebben varázslatos. Pár perc után azon kaptam magam, hogy a vacsorán, a mosatlanon, az elmaradt teendőimen jár az eszem. Valami mégis megfogott benne: az, hogy elkezdtem meghallani a saját gondolataimat és azt is, hogy ha én feszült vagyok, az azonnal átragad a gyerekekre. 

Hogyan lett a meditáció a “csodafegyverem”?

Amikor egyre rendszeresebben gyakoroltam – néha csak napi öt percet, máskor kicsit többet – azt vettem észre, hogy egyre kevésbé ragadok bele a stressz spiráljába. Amikor a fiam dühösen a földhöz vágta magát vagy a játékát, már nem azonnal robbantam, hanem vettem egy mély levegőt. Egy pillanatra megálltam és ez a pillanat mindent megváltoztatott. Elkezdtem használni az apró szünetet a mindennapokban.

Ahogy teltek a hetek, hónapok, egyre inkább azt vettem észre, hogy nem csak a meditáció alatt vagyok nyugodtabb, hanem a mindennapjaimban is. Amikor a gyerekeim veszekedtek, már nem kapott el azonnal a hév, nem lettem azonnal feszült, megtanultam kevésbé reaktív lenni. A reggeli készülődés sem lett kevésbé kaotikus, de én már másképp életem meg. Nem sodort magával a stressz. Ez nem jelenti azt, hogy nem fortyanok fel, ha valami eget verő nagy marhaság történik körülöttem, de amikor a legkisebb gyermekem a minap az autóban azt mondta: “ Anyával az a legnagyobb baj, hogy túlságosan nyugodt.” – akkor megerősített abban, hogy megéri rendszeresen meditálni. 

A legnagyobb ajándék számomra mégis az, hogy újra kapcsolódni tudtam és tudok önmagammal. Olyan sokszor háttérbe szorítottam a saját érzéseimet, mert mindig volt valaki vagy valami fontosabb. A meditáció megtanított arra is, hogy én is számítok, és hogy ha magamra figyelek, abból a családom is profitál. Nagyon szeretem, ahogyan támogatnak ebben és most már nem zavarnak, ha látják, hogy meditálok. A legkisebb gyermekem amikor kisebb volt, odajött mellém, az ölembe hajtotta a fejét és ott pihent, amíg én gyakoroltam a gondolataim elcsendesítését.

Most már nem kérdés számomra, hogy a meditáció az életem része marad. Nem tökéletesen csinálom, de csinálom és ez a legfontosabb. Néha jönnek a gondolatok és vannak bőven, de megtanultam őket tovaröpíteni és érzem, hogy jót tesz nekem, az anyaságomnak, a családomnak, a hivatásomnak.

Ha te is érzed, hogy jó lenne egy kis nyugalom a mindennapjaidban, csak próbáld ki! Nem kell hozzá semmi különleges – csak egy kis idő, egy nyugodt hely, és a szándék, hogy magadnak is megadd ezt az ajándékot.