Múlt héten, amikor a gyerekekkel fagyiztunk, körbenéztünk, és azt vettük észre, hogy az emberek egyik kezében fagyi, a másikban telefon. S bizony akadt közöttük gyerekeikkel együtt fagyizgató szülő is. Mi történne akkor, ha hirtelen a kicsi után kellene nyúlni, hogy ne pördüljön le a székről? Mit dobna el? A fagyit vagy a telefont? A felnőttek a gyerekeik mellett testben ott vannak, de lélekben gyakran valahol máshol járnak. Alig veszik észre, mi történik körülöttük.  Mindannyian látjuk ezeket a jeleneteket, sőt, biztos, hogy mindannyiunkkal elő is fordul. Felmerült bennem a kérdés, hogy ez a részleges figyelem, az “itt vagyok, de nem igazán”, vajon mit okoz a gyermekek idegrendszerében, fejlődésében. 

A kötődéselmélet szerint a fogantatástól számított első ezer nap döntő jelentőséggel bír életünk alakulásában. Ebben az időszakban történik egy finomhangolás szülő és gyermeke között. A megbízható gondoskodásnak köszönhetően a gyermekben kialakul a világ iránti bizalom. Az ő szükségleteire és érzelmi állapotaira hangolt válaszok segítik, hogy meg tudjon nyugodni, s hogy ezáltal megtanulja önmagát is megnyugtatni. Amikor nyugodtak vagyunk, érdeklődővé és a világra nyitottá válunk, képesek vagyunk tanulni. 

Az ehhez szükséges minőségi szülői figyelmet és odafordulást igencsak akadályozza a kezünkben tartott telefon. Ilyenkor a jelenlétünk sérül, belül több helyen vagyunk egyszerre, s ezt a gyerekek is érzik. Elbizonytalanodnak, majd reagálnak a nemjelenlétre: figyelmet követelnek illetve, ha ezt nem tudják megkapni, akkor visszahúzódnak. Ezt a jelenséget rágcsálókkal, emlősökkel és emberekkel végzett pszichológiai kutatások is kimutatják. A kutatások mind azt igazolják, hogy a gondoskodó, kicsinyére figyelő és az ő fizikai és érzelmi szükségleteire megfelelően reagáló anya kölyke vagy gyermeke számos előnyre tesz szert. Mind közül a legfontosabb, hogy idegrendszere ellenállóbbá válik. Az ellenállóbb idegrendszernek köszönhetően az ilyen kisállatok és gyermekek stresszhelyzetben kevésbé billenek ki és könnyebben térnek vissza a nyugalmi állapotba. Kíváncsian, bátran fedezik fel a külvilágot és az emlékezetet vizsgáló feladatokban is jobban teljesítenek. Mondhatnánk úgy is:  tele vannak önbizalommal, kiegyensúlyozottak, biztonságban érzik magukat a világban.

Ezért a következő generáció érdekében-  a rengeteg feladat és digitális eszköz adta kikapcsolási lehetőség vonzásában – nekünk felnőtteknek is újra meg kell tanulnunk jobban jelen lenni, egyszerre egy dologra fókuszálni. Gyermekeink így ezt a fajta kapcsolódási mintát fogják elsajátítani és továbbvinni.