A szülők belső ereje – amikor a lehetetlen is lehetséges lesz

Az idei utolsó Lelki immunrendszer webináriumunk témája a belső erő volt. Mi az a belső erő, hogyan épül, mit tehetünk a gyerekeinkért mi, szülők. A téma kapcsán remek kérdések jöttek fel és mi is rengeteget beszélgettünk szülőségről, gyermeknevelésről, saját élményeinkről. Bennünk is rengeteg kérdés merült fel, sokféle élményt is felidéztünk. Ezekből a beszélgetésekből született ez a poszt, nektek – és nekünk – szülőknek. A poszthoz hamarosan találtok majd vezetett meditációt is az oldalunkon! 

Vannak helyzetek az életben, amikor meglepődünk önmagunkon. A szülőség pont ilyen helyzeteket hoz. Amikor belefogunk, nem gondoljunk, hogy hőssé válunk, nem is így végezzük szülői feladatainkat. Mégis, amikor szülővé válunk, történik valami. A gyermekeinkért olyan belső erőt tudunk mozgósítani, amit korábban talán nem is ismertünk.

Ez a belső erő nem mindig harsány. Nem mindig látványos. Néha csak abban nyilvánul meg, hogy reggel fel tudunk kelni egy nehéz éjszaka után. Hogy meg tudjuk szervezni azt az időpontot, amit öt ember szabadideje között kell egyeztetni. Hogy ki tudunk állni egy orvosi rendelőben, egy iskolai megbeszélésen, egy rokon véleményével szemben, hogy gyermekünk szükségleteit képviseljük.

Ez az erő nem a tökéletességből fakad, hanem a kapcsolatból. Abból a mély belső hívásból, hogy „itt vagyok érted”. Ez a fajta erő nem önmagáért van – nem dominálni akar, nem irányítani, hanem tartani: tartani a teret, tartani a gyereket, amikor ő összeomlik. Tartani magunkat, amikor bennünk is remeg minden. Tartani a keretet, amikor a világ kaotikussá válik körülöttünk.

És ez az erő sokszor nem jön elő könnyen.

Gyakran csak akkor kezdjük megtalálni, amikor elérkezünk a saját határainkhoz. Amikor már nem tudjuk tovább a régi módon csinálni. Amikor sírva ülünk az autóban, a fürdőszobában, vagy egy barátunk karjaiban. Amikor már nincs kapaszkodó – és pont ez az, ami új ajtókat nyit. Mert a mélység néha épp az, ami feltör bennünk valami régit, valami igazat. Ami megtör, de közben meg is nyit.

A nehézségek megtaníthatnak rá, hogyan engedjünk be segítséget, elfogadást, új nézőpontokat, mélyebbre hatoló energiákat. Ilyenkor válunk nyitottá – és paradox módon ettől leszünk erősebbek. Mert az igazi erő nem zár, hanem kapcsolódik. Nem feszül, hanem áramlik. Nem mindent egyedül akar, hanem tud kérni is.

A meditáció ebben sokat segíthet. Nem ad kész megoldásokat, de teret nyit bennünk. A belső csendben újra kapcsolódhatunk magunkkal – és ezzel a belső forrással, ami ott volt bennünk mindig is. Csak talán eddig nem kellett ilyen tisztán szólítanunk.

Kedves szülők, akik olvassátok ezt: ti vagytok a gyermekeitek világának tartóoszlopai. És még ha néha roskadoztok is, ez az erő – ez a mély, belső erő – ott van bennetek. Minden egyes mozdulatban, amivel a gyermeketekért cselekedtek. Minden kérdésben, amit feltesztek. Minden napban, amit végigcsináltok.

Ne felejtsétek el: nem vagytok egyedül. És nem kell mindig erősnek látszani ahhoz, hogy erősek legyetek.