A belső iránytű 

Létezik bennünk valami, ami csendesen, kitartóan súg. Nem zajos, nem erőszakos, és ha figyelünk rá, akkor segít nekünk, jó irányba mutat. Ez a saját belső iránytűnk.

Már a gyerekek is rendelkeznek vele – sőt, talán náluk még tisztábban működik. Ők még ösztönösebben tudják, hogy mire van szükségük, mi tesz jót nekik, hol és kivel érzik magukat biztonságban. Aztán jövünk mi, felnőttek, szülők – a szabályainkkal, elvárásainkkal, jó szándékú tanácsainkkal. Nem mindig könnyű eltalálni, mikor segítünk, és mikor térítjük el őket saját belső hangjuktól.

A mi dolgunk nem az, hogy átprogramozzuk ezt az iránytűt. Sokkal inkább az, hogy segítsünk nekik hallani, érteni és bízni benne. Ehhez viszont először a saját iránytűnket kell “újrakalibrálnunk”. Mert néha mi is elveszítjük a jelet, vagy nem halljuk a belső hangot, mert túl nagy a zaj bennünk. Van, hogy elfelejtjük, hogy hogyan is hallgassunk befelé. Elvárások, rohanás, megfelelés – és máris halkabban szól az, ami igazán számít.

Jó hír: ÚJRAHANGOLHATÓ 🙂

A belső iránytű sosem tűnik el, csak néha elnémul. Egy csendes pillanatban, egy mély levegővételnél, egy őszinte beszélgetésben újra megszólalhat. Nekem sokszor az segít a hallgatásban, hogy egyszerűen a természetben vagyok, üldögélek vagy meditálok.

Ha mi halljuk, akkor a gyerekeink is könnyebben hisznek a sajátjukban. A hitelesség itt kezdődik: amikor azt élik meg, hogy mi is belülről vezérelt életet próbálunk élni. Nem tökéleteset, hanem inkább igazat. Azt is láthatják rajtunk, hogy a belső iránytű nem mindig a könnyű utat mutatja, de segít kitartani akkor is, amikor a világ zavaros, nehezen érthető. 

A gyerekek sokszor pontosan érzik, ha valami nincs rendben. Ha megengedjük nekik, hogy kifejezzék, amit éreznek, az iránytűjük finoman és biztosan működik. Ehhez bizalom szükséges – bízni bennük és önmagunkban is. 

Szülőként nem kell mindig tudnunk a választ. Nem kell mindig de MIÉRT csináltad ezt? MIÉRT nem sikerült ? MIÉRT bántottad az öcsédet?… Ezekre a kérdésekre gyakran csak védekezéssel tud reagálni a gyermek. Ha van bátorságunk hallgatni, figyelni és időnként megállni, már jó úton járunk. A gyermekeink pedig látják, tudják és érzik, hogy nem tökéletes szülőre van szükségük, hanem hitelesre. Olyan apura és anyura, aki nem csak a külvilágra figyel, hanem befelé is. Ha merjük követni a saját iránytűnket, ha tudjuk merre húz a szívünk, már nem is vagyunk elveszve.

Amikor összhangban vagyunk a belső iránytűvel, akkor gyakran érzünk békességet, elégedettséget, látjuk az értelmet a cselekedeteinkben. Ha eltávolodunk tőle, akkor abból keletkezhet a belső konfliktus, üresség vagy bizonytalanság érzése.

Mi a meditációval, önismereti kérdésekkel, naplóírással vagy a természetben töltött  idő segítségével szoktunk kapcsolódni ehhez a belső iránytűhöz. 

A belső iránytű kialakulása gyerekeknél összefügg a kapcsolataikkal, a neveléssel és azzal, hogy mennyire élhetnek meg biztonságot, figyelmet, önállóságot és elfogadást.

Hogyan alakul ki a belső iránytű a gyerekeknél?

1. Kapcsolati biztonság: A kisgyermekek belső iránytűje az első években a külső támaszokból alakul ki. A szülők megbízhatósága, szeretetteljes válaszkészsége segít a gyereknek abban, hogy kialakuljon benne az alapérzés: “amit érzek, az fontos”, vagy “jogos, hogy szükségem van dolgokra”, és hogy “lehet kapcsolódni másokhoz”.
2. Érzelmek felismerése és elfogadása: Ha a gyermeket megtanítják felismerni, megnevezni és elfogadni az érzéseit (nem elnyomni, nem megítélni), akkor megtanul érzelmi alapon tájékozódni. Ez alap a belső iránytűhöz, mert segít megkülönböztetni a “jóleső” és a “rosszul eső” tapasztalatokat.
3. Önállóság és döntési lehetőség: Ha a gyermek kap lehetőséget dönteni, választani (életkorának megfelelő keretek között), akkor gyakorolja, hogyan hallgasson magára. Ezzel erősödik az önbizalma és kialakul az érzése: “képes vagyok eligazodni a világban”.
4. Hiteles felnőttek: A gyerekek utánzás útján is tanulnak. Ha azt látják, hogy a felnőttek tudnak önazonosan élni, nemet mondani, dönteni, hibázni, bocsánatot kérni — ez mintát ad a saját belső iránytűjükhöz.
5. Megértő légkör: Ha a gyermek nem fél a hibáktól, hanem tanulási lehetőségként élheti meg őket, akkor mer kísérletezni és figyelni a saját belső reakcióira is.

A gyerekek belső iránytűje tehát nem valami, amit „tanítani” kell direkt módon, hanem segíteni lehet őket abban, hogy rátaláljanak, és ne veszítsék el. Ehhez elsősorban kapcsolat, szabadság és hiteles jelenlét szükséges.